A Haltenberger Samu Díjat 2003-ban Boda György (City 216) kapta

1953-ban Budapesten születtem. Miután édesapám hosszú ideig taxi-gépkocsivezető volt, így büszkén mondhatom: taxis családból származom. Talán az autószeretetem is innen örököltem. A Rippl Rónai utcában, az Autóközlekedési Technikumban érettségiztem és lettem gépjármű-technikus. Taxizni másodállásban a Főtaxinál kezdtem 1980-ban. Másfél év múlva lehetőség nyílott arra, hogy „maszek taxis” legyek. Nekivágtam. A lőrinci tanácsba többször is behívtak és arról érdeklődtek, miért is akarok maszek lenni. Nem tudtak lebeszélni, és egy 1500-as Ladával fuvarozni kezdtem. Természetesen a tanács dolgozóinak az autót is be kellett mutatni, de ezzel nem volt semmi problémám sem. Az első évet – mint mindenki – mezítlábasként dolgoztam végig, hiszen nem volt még olyan társaság, amelyhez csatlakozni lehetett volna. Majd jó néhányan tervezgetni kezdtünk, aminek következményeképpen (nem sokkal a BUDA után) megalakult a City Taxi 1983-ban. Én az óta itt dolgozom. A kezdetektől vállaltam különféle dolgokat. Először például a pénztárt kezeltem. Többen szedtük az akkor még jelképes tagdíjakat, melyből naponta vittük a diszpécsereknek az „apanázst”. Azután jó néhány hónapig csak taxiztam. Ugyanekkor az akkori vezetéssel sokan elégedetlenek voltunk, így beválasztottak a Felügyelő Bizottságba tagnak. Később jeleztem az elnöknek, Orbán Lajosnak, hogy gondok vannak a „reklama” körül, ráadásul, nincs, aki ennek vezetését elvállalná. Az akkori elnök erősen unszolt, vállaljam el, megtettem. Az ebben a feladatkörben eltöltött hosszú évek alatt sok mindent sikerült kollégáimmal együtt elérnem. Ilyen volt például az éves gépkocsi szemle bevezetése, melyet hosszú évekig csak a City Taxinál tartottak meg. A szigorú szemléknek köszönhetően előnyére változott a gépkocsiparkunk, az autók tisztábbak, szebbek lettek. Következő lépésben már a kollégák öltözetére is odafigyeltünk. Kizártuk a papucsot, shortot, trikót stb. Majd bizonyos kategóriákhoz előírtuk a nyakkendőt és az alapfokú nyelvismeretet. Talán a külső szemlélőnek is jól látszik, a döntések jó irányba vitték a Fuvarszervező Irodát, később a Szövetkezetet. Ma már többnyire nem jelent gondot az idegen nyelven bemondott cím, vagy az a rövid kommunikáció, mely elengedhetetlen ebben a szakmában. Természetesen nem lehet elégedetten hátradőlni, és azt mondani: ez a csúcs, ennél már jobb nem lehet. Szükség lenne a kocsipark folyamatos megújítására, de a jelenlegi bevételeink mellett ez egyre nehezebb feladat. A kategóriákkal is problémák vannak. Hiába veszek egy új, szép, nagy autót, ha a „kedvenc“ márka 15 éves változatát részesítik előnyben a megrendeléseknél. Hiába 1-es kategóriás az új autó, hiába vadonatúj, marad a kedvenc típus lerozzant változata, amely a megrendelőért mehet. Ezt át kell gondolni, mint ahogy azt is, hogy a diszpécser a nagy autót kérő telefonálónak ne vágja rá rögtön, hogy „Merci jó lesz?“. Van sok más típus is, amely szép nagy, kényelmes, nem csak egy. Ebbe a szakmába szerintem ma nem szabad 3 milliónál többet befektetni, mert nem térül meg időben. Márpedig a bevételek mellett ez is nagyon lényeges szempont.

Boda György (City 216)

 
 

Minden jog fenntartva @ 1983-2013